Üzenet
Küldök egy üzenetet névtelen szájról,
innen, a diadalív árnyékából,
minden szó falra hányt borsó,
törhetetlen üvegkoporsó.
Ne, ne, ne, ne mondj semmit,
tudom, hogy mit, mikor és mennyit.
Egyetlen visszhang csak a süket mondat,
néma a gondolat, amit fölforgat,
hamis a rend és hamis a törvény,
nincs itt más, csak a fekete örvény.
Rengeteg szeretet és csupa-csupa béke,
de mintha valahogy senkinek se kéne,
inkább egy lelki fröccs nagy kortyokban,
lássuk a másiktól ki szenved jobban.
Ne, ne, ne, ne mondj semmit,
tudom, hogy mit, mikor és mennyit.
Ne, ne, ne, ne szólj, kérlek,
olyan jó, hogy szabadon élek.
Vészkijárat
Ez itt a vészkijárat,
a hüllővérű élet,
forró földre fekszik
és kihűlt napra ébred,
nyitva hagyott ajtó,
jégkamra a szívben,
ahol fagyosszent az ördög
és rőzsét gyűjt az isten.
Vészkijárat,
küszöbön folyik a fény,
vészkijárat,
ez itt mind az enyém.
Hétköznapember
Hiába látom a szivárvány mindegyik színét,
hiába hallom a kövekből szüremlő zenét,
hiába őrzöm a te legszebb, legszebb álmod,
valami elhagyott, és most magamat nem találom.
Hiába intek, eltűnik minden mozdulat,
hiába szólok, elveszítem a kiejtett hangokat,
hiába élek, ha szemem már többé nem ragyog,
gyere el értem, ha még tudod, hogy hol vagyok.
Nincs időm, nincs helyem,
nincs arcom, nincs nevem,
nincs időm, nincs helyem,
nincs arcom, nincs nevem.
Üveghegy
Ma éjjel nem tudok szeretni,
ma éjjel nem szerethet senki.
Üveghegyek mögött, bujdosó nap alatt,
csak a szél cirógat meztelen vállakat,
terített asztalon kihűlt ebéd,
fölötte porzik a csontszáraz ég.
Most kell fényesebbre venni,
most kell fényesebbnek lenni.
Édes parfümök lakatlan illata,
megtűrt életek kitört méregfoga,
bőrömbe vörös szavakat éget,
vértestvéreit egy érintésnek.
Szibilla
Gyermeket lát.
Sziklás parton áll.
A tenger színtelennek
hat az olajzöld ég alatt.
Egy kiálló szirtre lép,
mert fontosnak érzi ezt.
A szirt emelkedni kezd.
Tenyerén választót lát,
vonalat, ahol a víz sziklák
közt matat. Vére csordul
az égre, földig, tengerbe,
amint előre lép, és csendes
esőből hullottan kiejti,
amit markában tartott,
a csonka ívű partot.
Lázas körülmény
Ki vagy te és ki vagyok én,
mi ez a lázas körülmény,
úgy mondanám, hogy ég veled,
de már ebben sem hiszek.
Könnyű nők, nehéz szavak,
fekete bársony hangulat,
szép arcú titkaink előtt
éppen most nyílik meg a föld.
Gyönyörű hazug napok,
lopott angyalszárnyak,
ezer tengeren át
kiáltok utánad.
Kapcsolj ki
Kapcsolj ki mindent, nézz a szemembe,
kapcsolj ki mindent, kezdjük egyszerre,
rúgd le a cipőd és dobd el kabátod,
addig vetkőzz, míg magadat látod.
És most táncolj, táncolj nekem,
akarnod kell, hogy szép legyen.
Emeld föl kezed és nyújtsd ki a lábad,
akkor a legjobb, ha egészben látlak,
fordulj meg lassan, fürödj a fényben,
és fogadd el végre, hogy ez már a béke.
És most táncolj, táncolj velem,
szeress újra szerelem.
Zsonglőr
Glóriák zsonglőre pózol a porondon,
holt dicsőség fénye árnyat vet a gondon.
Elgyötört szárnyait kőkeresztre rakja,
élvezi gyümölcsét, sohasem volt magja.
Élete virágát letépte a holnap,
égbe dobott koronái rendre földre hullnak.
Glóriák zsonglőre fényt iszik a holdon,
űrbe hintett pénze csillog az égbolton.
Üvöltő vágyait hangzavarba zárja,
körülötte csönd van és hallgatás utána.
Élete virágát letépte a holnap,
égbe dobott koronái rendre földre hullnak.
Koldus
Egy koldus él itt bent
a sötét szívemben,
számolja éveim,
emlékszik helyettem.
Szemében börtönöm,
leláncolt mosoly,
mindenütt otthon van,
még sincsen sehol.
A túlélők sátortábora
szép álmok rezervátuma,
az ébredők arca összeér,
nincs vége, nincs vége még.
Sosem éltél
Ha nem dobtad el a reményt,
és nem gyűlölted még a fényt,
ha nem szeretted meg a lányt,
ha szeretted és nem fájt,
ha nem szöktél még messzire,
és nem érkeztél meg ide,
ha nem akartad a halált,
sosem éltél igazán.
Ha nem törtél meg hitedért,
és mindig volt egy menedék,
ha nem járt át a félelem,
és nem vesztettél sohasem,
ha nem temettél senkit még,
és nem hazudtál istenért,
ha nem akartad a halált,
sosem éltél igazán.
EgyNullaNullaEgy:
10010011
Elhoztam neked,
elhoztam a szívem.
Megtalálsz te még,
megtalálsz te még ma.
Nézem az órát,
megvakulok,
a pupillámra
pereg a homok.
Ő sem,
te sem,
én sem,
mégsem.
100100 - mindegy.
Magánember:
Pokrócba csavarom lábam és kezem,
gúzsba kötözök valakit helyettem,
későn fekszem, korán ébredek,
mindent megteszek, hogy ne legyek veled.
Magánember, vesszőfutás,
magánember, vesszőfutás.
Árnyékom lángol, izzik a betonon,
elkerül a csönd és kinevet a nyugalom,
üres szívemből menekül a bánat,
semmim sincs már, mindenem nálad.
Gyilkos dal:
Egy éjszaka..., lenn a kikötőben egy sötét sarkon megepődtem
Ott ahol, vérszagot hord a szél, az öreg halász Jónásról mesél
Csak álltam, és láttam Bélát döfni,a karjában Évát hörögni
Kicsordult az a piros vére, és a mellén folyt le a medencébe
Kés villant ... erőm elillant. Béla szúrt egy holtomiglant
Kibuggyant az a piros vérem s hálni járt már belém a lélek
Csak szálltam, és láttam Évát nyögni, és Bélát kést törölni
Éjfél múlt már a kikötőben, ahogy vérünk patakzott a tengerbe
Hajnalban a két test csobbant, úgy merültünk darabokban
Vér oszlott szét a hideg vízben; így ért minket el a végzet
Csak úsztunk és láttuk Jónást jönni, és a halászt cettel küszködni
Így van hát, már nincs mit tenni. Volt aznap a halaknak mit enni.
Jó éjszakát:
Minden az én hibám,
amiért még élek,
megváltozott szélirány,
elmozdul a mérleg.
Hullabiztos védelem
az érem másik oldalán,
lehunyom forró szemem,
és jó éjszakát halál.
Szégyen:
Sosem mertem igazán
engedni közelebb,
menekülő délután
karjaiban látni meg.
Könnyű sóhaj kergeti
az összekarcolt ég alatt,
elpergetett percei
lábam elé hullanak.
Nem tartott túl soká
a visszalopott kényelem,
és most a nincs hová
megtörténni kénytelen.
Szégyen, szégyen, szégyen,
elhagylak éppen,
szégyen, szégyen, szégyen,
nem, nem adom a vérem.
Városi legenda:
A városi legenda hazatér,
beül egy taxiba, csak azért,
mert a látszatra ad,
ha más nem marad.
Halántékán lüktet a gyanú,
ahogy elkíséri egy földönfutó
rongyos hite,
ez mindene.
Árnyékban osonó szemtanú
az éjszakába visszahulló
fénylő szíve,
itt érzésnek nincs helye.
Ami nem látszik, az kevés, csak azért,
mert a látszat csal néha, átverés,
csillogó csillagtalan,
halovány arany.
Két foga sem maradt, mennyit ér,
ha a látszatra ad, csak azért,
mert a szája szabad,
könnyen fűbe harap.
Elindult a taxival hazafelé,
mert neki más nem maradt, csak a remény,
de az látszat maradt,
ő már csak látszat marad.
