EgyNullaNullaEgy:
10010011
Elhoztam neked,
elhoztam a szívem.
Megtalálsz te még,
megtalálsz te még ma.
Nézem az órát,
megvakulok,
a pupillámra
pereg a homok.
Ő sem,
te sem,
én sem,
mégsem.
100100 - mindegy.
Magánember:
Pokrócba csavarom lábam és kezem,
gúzsba kötözök valakit helyettem,
későn fekszem, korán ébredek,
mindent megteszek, hogy ne legyek veled.
Magánember, vesszőfutás,
magánember, vesszőfutás.
Árnyékom lángol, izzik a betonon,
elkerül a csönd és kinevet a nyugalom,
üres szívemből menekül a bánat,
semmim sincs már, mindenem nálad.
Gyilkos dal:
Egy éjszaka..., lenn a kikötőben egy sötét sarkon megepődtem
Ott ahol, vérszagot hord a szél, az öreg halász Jónásról mesél
Csak álltam, és láttam Bélát döfni,a karjában Évát hörögni
Kicsordult az a piros vére, és a mellén folyt le a medencébe
Kés villant ... erőm elillant. Béla szúrt egy holtomiglant
Kibuggyant az a piros vérem s hálni járt már belém a lélek
Csak szálltam, és láttam Évát nyögni, és Bélát kést törölni
Éjfél múlt már a kikötőben, ahogy vérünk patakzott a tengerbe
Hajnalban a két test csobbant, úgy merültünk darabokban
Vér oszlott szét a hideg vízben; így ért minket el a végzet
Csak úsztunk és láttuk Jónást jönni, és a halászt cettel küszködni
Így van hát, már nincs mit tenni. Volt aznap a halaknak mit enni.
Jó éjszakát:
Minden az én hibám,
amiért még élek,
megváltozott szélirány,
elmozdul a mérleg.
Hullabiztos védelem
az érem másik oldalán,
lehunyom forró szemem,
és jó éjszakát halál.
Szégyen:
Sosem mertem igazán
engedni közelebb,
menekülő délután
karjaiban látni meg.
Könnyű sóhaj kergeti
az összekarcolt ég alatt,
elpergetett percei
lábam elé hullanak.
Nem tartott túl soká
a visszalopott kényelem,
és most a nincs hová
megtörténni kénytelen.
Szégyen, szégyen, szégyen,
elhagylak éppen,
szégyen, szégyen, szégyen,
nem, nem adom a vérem.
Városi legenda:
A városi legenda hazatér,
beül egy taxiba, csak azért,
mert a látszatra ad,
ha más nem marad.
Halántékán lüktet a gyanú,
ahogy elkíséri egy földönfutó
rongyos hite,
ez mindene.
Árnyékban osonó szemtanú
az éjszakába visszahulló
fénylő szíve,
itt érzésnek nincs helye.
Ami nem látszik, az kevés, csak azért,
mert a látszat csal néha, átverés,
csillogó csillagtalan,
halovány arany.
Két foga sem maradt, mennyit ér,
ha a látszatra ad, csak azért,
mert a szája szabad,
könnyen fűbe harap.
Elindult a taxival hazafelé,
mert neki más nem maradt, csak a remény,
de az látszat maradt,
ő már csak látszat marad.
