Hírek

Üveghegy

Üveghegy

Ma éjjel nem tudok szeretni,
ma éjjel nem szerethet senki.

Üveghegyek mögött, bujdosó nap alatt,
csak a szél cirógat meztelen vállakat,
terített asztalon kihűlt ebéd,
fölötte porzik a csontszáraz ég.

Most kell fényesebbre venni,
most kell fényesebbnek lenni.

Édes parfümök lakatlan illata,
megtűrt életek kitört méregfoga,
bőrömbe vörös szavakat éget,
vértestvéreit egy érintésnek.

Sosem éltél

Sosem éltél

Ha nem dobtad el a reményt,
és nem gyűlölted még a fényt,
ha nem szeretted meg a lányt,
ha szeretted és nem fájt,
ha nem szöktél még messzire,
és nem érkeztél meg ide,
ha nem akartad a halált,
sosem éltél igazán.

Ha nem törtél meg hitedért,
és mindig volt egy menedék,
ha nem járt át a félelem,
és nem vesztettél sohasem,
ha nem temettél senkit még,
és nem hazudtál istenért,
ha nem akartad a halált,
sosem éltél igazán.

Kapcsolj ki

Kapcsolj ki

Kapcsolj ki mindent, nézz a szemembe,
kapcsolj ki mindent, kezdjük egyszerre,
rúgd le a cipőd és dobd el kabátod,
addig vetkőzz, míg magadat látod.

És most táncolj, táncolj nekem,
akarnod kell, hogy szép legyen.

Emeld föl kezed és nyújtsd ki a lábad,
akkor a legjobb, ha egészben látlak,
fordulj meg lassan, fürödj a fényben,
és fogadd el végre, hogy ez már a béke.

És most táncolj, táncolj velem,
szeress újra szerelem.

Hétköznapember

Hétköznapember

Hiába látom a szivárvány mindegyik színét,
hiába hallom a kövekből szüremlő zenét,
hiába őrzöm a te legszebb, legszebb álmod,
valami elhagyott, és most magamat nem találom.

Hiába intek, eltűnik minden mozdulat,
hiába szólok, elveszítem a kiejtett hangokat,
hiába élek, ha szemem már többé nem ragyog,
gyere el értem, ha még tudod, hogy hol vagyok.

Nincs időm, nincs helyem,
nincs arcom, nincs nevem,
nincs időm, nincs helyem,
nincs arcom, nincs nevem.

Üzenet

Üzenet

Küldök egy üzenetet névtelen szájról,
innen, a diadalív árnyékából,
minden szó falra hányt borsó,
törhetetlen üvegkoporsó.

Ne, ne, ne, ne mondj semmit,
tudom, hogy mit, mikor és mennyit.

Egyetlen visszhang csak a süket mondat,
néma a gondolat, amit fölforgat,
hamis a rend és hamis a törvény,
nincs itt más, csak a fekete örvény.

Szibilla

Szibilla

Gyermeket lát.
Sziklás parton áll.
A tenger színtelennek
hat az olajzöld ég alatt.
Egy kiálló szirtre lép,
mert fontosnak érzi ezt.
A szirt emelkedni kezd.

Tenyerén választót lát,
vonalat, ahol a víz sziklák
közt matat. Vére csordul
az égre, földig, tengerbe,
amint előre lép, és csendes
esőből hullottan kiejti,
amit markában tartott,
a csonka ívű partot.

Oldalak