Debrecen, Roncsbár, huszonkét óra valahány. A koncertteremben éppen a Kuttya zenekar játszik. Két szám között K. Levente kinéz a közönségre, jobb kezével takarja el a reflektor fényét. Valahogy észrevesz minket, köszönti a bandánkat. Tényleg úgy tűnik, hogy megérkeztünk. Aztán a vécében egy srác arról beszél, hogy itt a nők csak a tömött zsebű férfiakkal kezdenek. Sok pénz, sok gond, mondom neki, és kisétálok. A biztonságiaktól megkérdezem, hol találok kukát, hát pont előtte állnak. A színpadon már a VAN zenekar, szép dudaszóval, furulyával, kobozzal.
Hajnal egy órakor Józsi elhelyezkedik a keverőpult mögött, mi pedig Tomival és Levivel a színpadra lépünk, kicsit pakolászunk, hangolunk, aztán belevágunk. Mire föleszmélek, már végeztünk is, néhány ember még azt skandálja, hogy KISAVAS. Pár baráti szó vendéglátóinkkal az öltözőben, aztán hajnal négykor már Miskolcon. A Kuttya Fesztiválnak vége, ami marad, egy jó érzés.
